A mohácsi csata - 1526. augusztus 29

2019. május 01. - DBlanka

Than Mór: A mohácsi csata

Előzmények:

Európában francia-Habsburg konfliktus állandósult. A Habsburgoké volt Spanyolország, Németalföld, Itália déli részei, az osztrák örökös tartományok kicsivel később a cseh és a magyar korona is. V Károly német-római császár teljhatalmú uralkodóként őrizte birodalmát. I. Ferenc francia király minden erejével küzdött az őt körbekerítő Habsburgok ellen. Így a török Portában szövetségest vélt felfedezni. 1525-ben a paviai csatában I. Ferenc is fogságba került, tudta, hogy a bajból a török kapcsolat fogja kihúzni. Nem barátot, sem segítőt, hanem szövetségest látott a törökökben. Ezalatt az Oszmán Birodalom is terjeszkedőben volt. I. Szulejmán szultán 1520 szeptemberében örökölte meg apja trónját. Míg Szelim Keleten a perzsák ellen folytatandó hódítást tekintette kiemelten fontos célnak, addig fia rájött, hogy számára Keleten már nincs több lehetőség, így inkább Európa felé fordult. Célja Európa bekebelezése, meghódoltatása volt. A két birodalom közötti ütközőzóna Magyarország területén volt.

Magyarország igazi segítő kézre nem számíthatott. II. Lajos magyar király 1519 áprilisában, elismerve területi veszteségeit, békét köthetett Szelimmel, Szulejmán apjával. A török csapatok a béke idején sem szüneteltették a rajtaütéseket, betöréseket és támadásokat. Több nagy területet, sok várat foglaltak el. Szulejmán rögtön tudta, hogy Magyarország az ellentéteiket fegyverrel kívánja rendezni.

1521-ben a szultán hadaival megindult Magyarország ellen, még nem döntött a konkrét célok felől. Több várat, helységet feldúlt és végül 66 napi ostrom után, augusztus 29-én Nándorfehérvár védői szabad elvonulás fejében feladták a várat. 3000 fős török őrség maradt a várban és Szulejmán szeptember 15-én visszaindult Isztambulba. Magyarország térdre kényszerülni látszott és ezt kihasználva Szulejmán már 1522 tavaszán hozzákezdett a déli megtört védvonal megbontásához és az egész rendszer felszámolásához. Itt épült ki a törökök első véd alakulata, a háború már mélyebben fekvő magyar területeket is veszélyeztette.

Ekkor nevezték ki Tomori Pált alsó-magyarországi főkapitánnyá. „Tomori korábban többféle hivatalt is viselt: volt kúriai jegyző, kincstári tisztviselő, erdélyi sókamarai ispán, az 1510-es években fogarasi, majd munkácsi várnagy. 1512-ben járt Isztambulban is mint követ. Részt vett az 1514. évi parasztháború leverésében. 1520-ban azonban az esztergomi ferences-rendi kolostorba vonult el, és többszöri invitálás ellenére sem kívánt visszatérni a világi életbe, noha már ekkor is sokan alkalmasnak tartották a védelem vezetésére. Ám 1523 tavaszán a magyar kormányzat kérésére a pápa szinte kényszerítette Tomorit, hogy fogadja el a kalocsai érseki széket és vele együtt az országgyűlés által ráruházott főkapitányi tisztséget.”¹

A magyar udvar 1526- ban értesült arról, hogy Szulejmán ismét Magyarország ellen készül. Ám a helyzet ugyan az volt, mint öt évvel azelőtt. Nem volt elegendő pénz a hadviseléshez, a védekezéshez, egy megfelelő létszámú és felszereltségű sereg felállításához. Az április 24-re kitűzött rákosi országgyűlésen konkrét védelmi határozatot hoztak. Fel kell szerelni és alaposan megerősíteni a végvárakat, a hadaknak fel kell készülniük a táborba szállásra. Ekkor a szultáni sereg már több mint két hete, április 23-a óta úton volt Magyarország felé. A király közölte, hogy nincs pénze a hadra keléshez, így a nemesség sem érezte kötelességének, hogy fegyvert fogjon. Közadakozásból és a pápa által átengedett egyházi vagyonból végül elkezdték a katonai csapatok felállítását. A nádor is hiába próbált Mohácsra vonulni, senki sem csatlakozott hozzá, mindenki a királyra várt.

A törökök először Péterváradot foglalták el, ezután Újlak felé fordultak, innen pedig ország közepe felé indultak. Ezalatt Budán is felgyorsultak az események. Werbőczy István lemondott a nádorságról, majd elszökött Budáról. Nádornak élete végéig Báthori Istvánt nevezték ki. Az országgyűlés határozatban mondta ki, hogy a haza védelmére a nemesség nagy része és a jobbágyság egyharmada hadba vonul. A véres kardot júniusban körbehordoztatták az országban. Július végén II. Lajos király Budáról elindult Tolna felé háromezer fős bandériumával.

„A hidsre 932. évében, e szerencsés esztendő első felében, a világhódító szultán fölemelte a fényes hadjárat zászlaját, hogy hatalmas karjával kitépje a gonosz hitetlenség erős gyökerű fáját az iszlám rózsaligetének mellékéről. Egy pompás hadsereg élén megindulván a bárhol található ellenségek fölkeresésére, az volt a szándéka, hogy a gonosz fajzatú ellenségnek és a tévhitnek haszontalan testéről, kemény harc és küzdelem segélyével, lerántsa a fennmaradás díszrııháját”² Írta Kemálpasazáde, vagy teljes nevén: Ahmed-Semsz-eddin bin Szulejmán ibn Kemál pasa, ki előkelő és híres családból származó egyik legkedvesebb és legbizalmasabb embere a török szultánnak. 1526-ban, a magyarországi hadjárat előtt, sejkh-ül-iszlámmá nevezte ki a nagy Szulejmán. Kemálpasazáde nem vett részt az 1526-ki hadjáratban, tehát másoktól vette értesüléseit, forrásait sehol sem nevezi meg.

Mohácsra érkezve a haditanácsban a király bejelentette, hogy addig nem ütköznek meg a törökkel, amíg a cseh, német, erdélyi és horvát hadak meg nem érkeznek. Ezalatt követek érkeztek a törökökkel szemben álló csapatoktól. Előbb a királlyal tárgyaltak titokban és kérték, hogy a két sereg egyesüljön, s aztán közösen támadjanak rá a török hadakra.

A török seregben megvolt, ami a magyar seregből hiányzott: hadszervezés, megfelelő és elegendő mennyiségű felszerelés, hadi ellátás és utánpótlás. A török hadak messze földön rettegettek voltak. Céltudatos, fegyelmezett, vissza nem rettenő katonáikat már ekkoriban is lőfegyverrel szerelték fel.

1526. augusztus 29-én II. Lajos és a hozzá csatlakozó Tomori Pál 30 ezer fős serege megütközött a 60 ezres török haddal. A magyarok nehézlovas rohama után a török támadás hatalmas vereséget mért II. Lajos seregére. Az ütközet másfél-két óráig tarthatott, ez idő alatt közel 15 ezer ember halt meg a magyar csapatokból. Nemesi urak és főpapi nagyságok vesztették életüket, illetve a csatában elesett maga a király, II. Lajos is. A török akadálytalanul vonult be Budára, melyet kifosztott és felégetett.