A Rákóczi-szabadságharc előzményei és okai közé sorolható, hogy a török és osztrák nyomás egyre jobban nehezedett a társadalomra. Közvetlen hadizsákmányoknak, forspontnak, rekvirálásnak, illetve háromnapos szabadrablásnak voltak kitéve a magyarok az adó- és vámemelések, illetve az illetékek bevezetése mellett. Ha ez nem lett volna elég, rengeteg magyar származású végvári katonát kirúgtak csupán a származásuk miatt, illetve a várainkat lerombolták. Felállításra került az Újszerzeményi bizottság, melyen keresztül a volt birtokosok jogosultságukat és hűségüket igazolva visszakaphatták földjeiket.

Az egyre fokozódó feszültség 1697-re érte el tetőpontját, mikor is az Esze Tamás vezette felkelők a környéken állomásozó kisszámú német katonaságot legyilkolták. A felkelést leverte a császári haderő.

Időközben Rákóczi Ferenc XIV. Lajos francia királynak írt levelei a császáriak kezébe jutottak, így felségárulás vádjával Bécsújhelyre viszik és börtönbe csukják. Innen anyja, Zrínyi Ilona segítségével szökik meg és a lengyelországi Brezánba menekül. A Lengyelországban bujdosó Rákóczi tisztában volt vele, milyen körülmények között élnek honfitársai, így mikor 1703 tavaszán Esze Tamás felkereste őt és Bercsényi Miklós grófot, vállalták a szerveződő felkelés vezetését. Ugyan ebben az évben Rákóczi kiadta Brezáni (vagy Breznai) kiáltmányát, melyben harcba szólította a Habsburgok ellen az ország minden nemes és nemtelen lakóját. Esze Tamásnak küldött levelében felszólítja, hogy kezdjék meg a felkelést – Tiszaháti felkelés.

Rákóczi tudta, hogy a nemeseket és nemteleneket egy táborban kell tartani, így pátenseket adott ki a jobbágyoknak és a nemeseknek is. A jobbágyokhoz szóló a gyalui és vetési pátens volt, a nemeseknek szóló pedig a naményi pátens. Pátenseivel és a Tiszántúl elfoglalásával elérte célját: egyre többet csatlakoztak hozzá és az alakulóban levő szabadságharchoz.

A hadvezér, gróf Károlyi Sándor fölesküdése után a nemesség özönlött Rákóczi seregébe. A mozgalom sikerességét jelzi, hogy az év végére nem csak a Duna-Tisza köze, de a Felvidék is a kezükre került. Az erdélyi rendek 1704 nyarán fejedelemmé választották Rákóczit. Bottyán János, vagy becenevén Vak Bottyán kuruc generális a Dunántúl nagy részét csatolta a felkeléshez.

A katonai siker nem volt elég, politikai döntések is szükségesek voltak. Az 1705-ben Szécsényben tartott országgyűlésen választották meg a rendi konföderáció élére II. Rákóczi Ferencet, mint vezérlő fejedelem. Egy 24 tagból álló szenátus segítette a munkájában.

I. Lipót 1705-ben bekövetkező halála után fia, a korábbi József főherceg került trónra I. József néven. I. József hajlandó volt tárgyalni, de a Rákóczi fejedelemségét nem ismerte el, így a harc tovább folytatódott.

Az 1707. évi ónodi országgyűlésen megtörtént a Habsburg-ház detronizációja, azaz trónfosztása, immár második alkalommal a történelmünkben (további detronizációk: 1620, 1849, 1921). Ekkor nem csak a trónfosztás történt meg, de a nemesekre is kiterjedő adózás is ki lett mondva.

A szabadságharc túljutott a csúcspontján, ugyanis az 1708. év sorsfordító volt. A trencséni csatában a császári hadak területeket foglaltak el és szétverték a legerősebbnek tartott kuruc sereget. 1709-re a Duna vonaláig mindent elveszítenek, egy évre rá pedig a szabadságharc az eredeti, kiindulási területére szorul vissza. Ugyan ebben az évben, 1710-ben a romhányi csatában is vereséget szenvedtek a kuruc csapatok.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem az orosz cár, I. Nagy Péter segítségében bízott, így Lengyelországba, Varsóba utazott, hogy szövetséget kössenek. Míg Rákóczi távol volt, a hatalmat Károlyi Sándor kapta, őt kereste meg a császári főgenerális, Pálffy Sándor. Károlyi Sándor és Pálffy Sándor tárgyalásának végeredménye az lett, hogy a kuruc seregek 171. május elsején letették a fegyvert a Szatmár megyei Nagymajténynál. A béke amnesztiát ígért a harcban résztvevőknek, a rendek visszanyerték kiváltságaikat, a protestánsok pedig a vallásszabadságot.

Rákóczi bár kegyelmet kapott, nem volt hajlandó felesküdni a császár hűségére, illetve ragaszkodott fejedelmi címéhez is. Hívei közül jó páran kitartottak mellette, így együtt vonultak emigrációba. Rákóczi Törökországban, Rodostóban élte le hátralevő részét, ott is hunyt el 1735-ben.