Giovanandrea Gromo - magyarosított nevén Gromo János András - a XVI. századi Európa jó ismerője volt. Életéről keveset tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy katona, tapasztalt utazó és egyben Velence és a pápai állam kémeként járt a világban. 1564–1567-ben János Zsigmond - Szapolyai János fia és örököse – meghívta az udvarába, ahol reneszánsz szokás szerint szokás volt itáliai zsoldosokat alkalmazni. Így lett Erdélyben testőrezredes és testőrparancsnoka.  Cosimo de Medici-nek Siena és Firenze hercegének „Compendio di tutto il Regno posseduto dal re Giovaimi Transilvano et di tutte le cose notabili d'esso Regno” címmel leírta saját tapasztalatait. Az írással az volt a célja, hogy megoldást találjon arra a problémára, amit az oszmán csapás jelentett Európa és a kereszténység ellen. A Kárpátok ölelésében lévő Erdély földrajzi viszonyairól, vallási körülményeiről és a kor hadászati, katonai állapotáról írt.

Művében írt a vidék nagyságáról, az itt élő nemzetiségek szokásairól, vallásairól. Jellemezte a király természetét, szokásait és akaratát.

Tudósított arról, hogy Szulejmán személyesen érkezett hatalmas seregével a Magyar Királyságba, Buda alá, hogy megsegítse az akkori királyt, akit Ferdinánd osztrák császár ostromolt Budán. A törökök kezükben tartották a várost, mert a hirtelen özvegyen maradt királyné - Jagelló Izabella – és kisfia a gyermekkirály János Zsigmond nem tudtak szembeszállni Ausztria elképesztő csapataival. A török uralkodó a királynénak átengedte a Tisza és a Duna között lévő területeket.

Gromo az országnak három tartományát írta le. Az egyik a Valachia citeriore-nak nevezett Szörényi Bánság, a második Erdély ésa harmadik részt Magyarországnak nevezte. A Szörényi Bánság területéről két erős várost emel ki, Lugost és Karánsebest. Valachia citeriore határait Orsovától a Vaskapuig és Szebentől Temesvárig terjeszti ki.

Erdélyben megemlítette Várhelyet és Boldogfalvát. Magyarország kapcsán írt Várad városáról, a Báthoryak birtokairól, Nagybányát aranybányáiról, Szatmárról és Tokaj váráról. Írt Huszt váráról, a Szamosról. Említést tett Báthori György személyéról, aki a leggazdagabb magyar báró volt.

Ötféle itt élő nemzetet sorol fel leírásában, említi a magyar, szász, vlah, lengyel és cigány népeket.

A magyarok Gromo írásában nemes lovagok, akiknek vallásuk lutheránus, ami alól kivétel Báthori és családja, akik hithű katolikusok. Jellemzésében a bárók önálló igazságszolgáltatással és birtokkal rendelkeznek. A magyarok a királyság egész területén szétszóródtak, a románoknak adják a földbirtokukat művelésre, ők maguk pedig lovagi foglalkozást űznek és katonáskodni.

A székelyek Erdélytől elválasztott különálló részen laknak, ahol mindenkit nemesnek hívnak, földműveléssel foglalkoznak, munkához románokat fogadnak, de maguk is dolgoznak a földeken, vagy a cigányokkal dolgoztatnak maguk helyett. Hét székely széket írt le Gromo a művében és azt, hogy a székelyek kötelesek szolgálni a királyt, ellenben csekély adót fizetnek.

Leírásában a szászok Sepsi és Székelyvásárhely környékén éltek, ahol jó volt a föld, sok volt a vad. Nagy bőségben arattak itt búzát, állatok sokaságát tartották fenn, főleg kistermetű lovakat. Véleménye szerint nagyon sok lóra termett ember él itt, de egyetlen valamirevaló vezetőjük sincs. Szerzetesmonostor több is van, de lakói mind tudatlanok. Vezetőiket évről évre sorsolással választják, így mindenki nemesnek tartja magát. Német szokásuk, nyelvük és az öltözetük van. Fővárosuk Szeben. Lakói politikai jogokkal bírnak, közöttük nem találni szegény embert, mindannyian kereskedők és leleményes kézművesek. Kedvüket lelik a mezőgazdaságban, földjüket a románokkal műveltetik meg, és fizetnek a földjeik őrzéséért. Háború idején teszik a kötelességüket: katonákat, muníciót és más szükséges dolgokat adnak a csapatoknak, fegyverzetük és harcmodoruk megegyezik a magyarokéval.

A románok a királyság minden területén elterjedtek, mindegyikük földet művel, magyarok és szászok földjeivel foglalkoznak. Kevesen állnak katonának, nagyrészük akkor is gyalogosként. Nagy rablók vannak közöttük és útszéli gyilkosok. Mocskos ruhájuk magyar módra készült, gyapjú és kecskebőr felhasználásával. Koszosak az emberek és a házak is. Fegyverük török szablya, keményfából készült szöges pöröly, a harcosok nem ismernek félelmet és igen vérszomjasak. Nyelvük: idegen és a magyartól eltérő, úgy vallják a római kolónia leszármazottai.

A lengyeleknek nincs saját területe, se lakossága, a király házának hivatalaiban és testőrségében fordulnak elő. Öltözetük magyaros, és fegyverzetük is, lovon harcolnak, jó étvágyúak és nagy ivók. Lutheránus vallásúak.

A cigányok nagyszámúak és elterjedt a királyságban mindenfelé. Kereskednek és lopnak. Ezek közül is szolgálnak a gyalogságnál, a darabontok között (gyalogos katona). Közülük valók a bíráskodás szolgái, pl.: királyokat büntető hóhérok.

Gromo művében a valóságnál pozitívabb képet festett János Zsigmondról. Részletesen írt kinézetéről, hobbijairól, ami a vadászat, zene. Szeret enni, de sajnos gyomorbetegségéről is őszintén ír.

Írt a bárókról és jelentős személyekről, úgy az udvarából, mint egész királyságából. A főudvarmester Apafi György, aki mindenről gondoskodik, az ő kezében van a pénz. Csáky Mihály nagykancellár, ő a titkos pecsét őrzője, Hagymási Kristóf a királyság katonai parancsnoka és titkos tanácsos. Varkócs Miklós katonaság tábornoka, de nem bizalmasa a királynak. Pietro Zavada kincstárnok, Nyakaró Antal a lovasság parancsnoka, Báthori Kristóf régebben a királyi kamara nemese, Bekes Gáspár bíráskodási joggal és nemesi címmel rendelkezett. Stanislaw Nisowski a király tejtestvére volt, pohárnok, titkos tanácsos, aki a nagy pecsétet is felügyeli a kancellár távollétében. Georgio Blandrata titkos tanácsos..

A mű végén sorra veszi, hogy miért is lenne alkalmas megszerezni a szeretnivaló erdélyi fejedelmet és mit kell csinálniuk hozzá / mire kell figyelniük.

Felhasznált irodalom:

Giovanandrea GROMO, Compendium di tutto il regno posseduto dal re Giovanni Transilvano et di tutte le cose notabili d’esso regno, ford. TIMA Renáta = Fejedelmek forradalmak vasutak, szerk. TAKÁCS Péter, Debrecen, 2000 (Erdélytörténeti Könyvek 3), 58.

F. Molnár Mónika (2001): Erdély Giovanandrea Gromo Compendio-jának tükrében.  http://epa.oszk.hu/03300/03304/00022/pdf/EPA03304_fons_2001_01_085-107.pdf